Receptek
TISZAI VEGYES HALÁSZLÉ
( a Kiskörei Halgazdaság ajánlata.)
Hozzávalók (12 személyre)
1 db. 2,5 - 3 kg.-os ponty, 1,5 kg. keszeg vagy kárász, 30 dkg. vöröshagyma, 5 dkg. só, 1 db. kistu-bus csípős pirosarany, 2 db. zöldpaprika, 1 db. paradicsom vagy ennek megfelelő lecsó, 3 dkg. őrölt pirospaprika.
A vöröshagymát megtisztítjuk, vékony karikákra vágjuk és besózzuk. A halat megtisztítjuk, zsigereit eltávolítjuk, az ikrát és a haltejet kiszedjük. A hal fejét és az uszonyait levágjuk, majd a haltestet a gerinc mentén végigvágjuk, így a gerincet a páratlan úszókkal eltávolítjuk. A két fél halat négy-öt cen-tis szeletekre vágjuk és félretesszük. A bogrács aljára kerül az előre besózott hagyma, az apró dara-bokra vágott gerinc, fej, úszók, keszeg, kárász, zöldpaprika, paradicsom és kb.hét liter víz.Erős tűzön főzzük. Mikor a habját elfőtte, beletesszük a pirosaranyat és az őrölt pirospaprikát. Addig főzzük,amíg a fej csontjai szétesnek, ezután átszűrjük. Az így kapott alaplébe tesszük a halszeleteket, haltejet és ikrát, melyet a forrástól számított öt percig főzzünk. Ízlés szerint sózzuk, csípős paprikát teszünk mel-lé. Jó étvágyat !
Csukapörkölt
Hozzávalók: 1-2 kg-os megtisztított csuka, só, 2 db vöröshagyma, 1 db zöldpaprika, 6-7 evőkanál olaj, 1 teáskanál pirospaprika, 1 babérlevél, 2 gerezd fokhagyma, fél teáskanál őrölt bors, 1 kisebb paradicsom, 1-1 teáskanál ételízesítő por, cseresznyepaprika krém, őrölt köménymag
A konyhakész csukát kétujjnyi vastag szeletekre vágjuk és besózzuk. A hagymát megtisztítjuk, a paprikát kicsumázzuk, mindkettőt apróra vágjuk és bográcsban vagy lábasban, az olajon megfonnyasztjuk. A pirospaprikával megszórjuk és 2-2,5 dl. vízzel felöntjük. Amint felforrt, a haldarabokat belerakjuk. és a babérlevelet meg a zúzott fokhagymát beleszórjuk, megborsozzuk. A felaprított paradicsom, ételízesítő por, cseresznyepaprika krém meg köménymag is belekerül. Annyi vizet öntünk rá, amennyi majdnem ellepi. Kislángon, lefödve, többször megkeverve kb. 30 perc alatt megpároljuk. Köretnek jóféle túrós csusza illik hozzá.
Paprikáslisztben sült keszeg
Hozzávalók: Személyenként 2-3 db 25-30 dkg-os keszeg, liszt, paprika, só, olaj vagy zsír a sütéshez, citrom az ízesítéshez.
Az élő halakat fejükre mért erős csapással kábítjuk el. A keszeget az oldalára fektetjük és egy éles késsel a farkától a feje felé haladva fejtjük le a pikkelyeket. Vigyázzunk, hogy a bőrét ne vágjuk el. A halakat a tisztítás után alaposan lemossuk és az oldalára fektetve egy helyes késsel a végbelétől a torkáig óvatosan felvágjuk a hasát. Vigyázzunk, hogy ne vágjunk túl mélyen mert ha az epe kiömlik akkor a hús íze keserű lesz. Kiemeljük a hasüreg tartalmát és a hűtőbe tesszük az ikrát, tejet, májat a megtisztítás és szárazra törlés után ha ha szükségünk lenne rá máskor.
A kopoltyúk mögött levágjuk a keszegek fejét. Utána beirdalás következik a bordával párhuzamosan 2-3 milliméterenként. Fontos, hogy az irdalás sűrűn legyen, így van esélye a kisebb szálkáknak felszívódni illetve átsülni. A keszegeket utána megsózzuk úgy, hogy az irdalásokba is kerüljön a sóból. Egy zacskóban összekeverjük a lisztet és a paprikát (1:2 arányban, két rész liszt egy rész paprika) majd ebben a zacskóban forgatjuk bele a halakat is. Kisebb halak esetén több paprika kerülhet a lisztbe mert gyorsabban átsülnek.
A keszegeket forró zsírban vagy olajban pirosra sütjük és citromkarikával tálaljuk.
Sütőben sült csuka
Hozzávalók: 600 g csuka filé, 2 teáskanál só, 1 tojás, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 2 evőkanál reszelt sajt, 2 evőkanál vaj vagy margarin, 3 dl tejszín
A megmosott filét megsózzuk majd panírozzuk a tojásba és a sajttal összekevert zsemlemorzsába. A halakat kivajazott formába tesszük és 225 fokon sütjük 30 percig, néha-néha meglocsoljuk a lével amibe sül. Tejszínnel meglocsoljuk és főtt burgonyával vagy rizzsel tálaljuk.